ROMANO GUARDINI
ÖRÖKMÉCS
A fordítás alapjául szolgáló mű:
Guardini Romano: Von Heiligen Zeichen
Mathias Grünewald-Verlag, Mainz. 1923
Nihil obstat. Nicolaus Töttössy censor dioecesanus
Nr. 1357/1938. Imprimatur
Strigonii Die 29. Martii 1938.
Dr. Joannes Drahos vicarius generalis
A magyar piarista rendfőnök 333/938. számú
engedélyével
Fordította: Dr. Halamka Gyula Római piarista teológiai
tanár
Ha ugyanis az evangéliumot
hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem
hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem
önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok.
(1Kor 16-17)
Kíséretül
E könyv egyes fejezetei
körülbelül tíz év leforgása alatt születtek. Segítséget szeretnék velük
nyújtani a liturgia világának feltárásához. Megírásuknál az a megérzés
vezetett, hogy egy ilyen föltárás nem történhetik olyanformán, hogy pl. azt
mondom: ez a gyakorlat, ez az imádság ebben és ebben az időben, ilyen és ilyen
hatás alatt keletkezett. De úgy sem, hogy megmagyarázom: ez a szertartás ezt, a
másik meg azt jelenti, s közben a liturgikus cselekményeknek valamilyen
jelentést tulajdonítok, mely lehet igen mély is, de nem magukból az élő
cselekményekből nyertük, hanem magunk olvastuk bele azokba, mint tanítóeszmét.
A liturgia elsősorban nem ilyen tanító eszméket nyújt, hanem valóságot. Éspedig
nem is elmúlt valóságot, hanem jelen valóságot, mely folytonosan megismétlődik,
mely rajtunk és általunk megy végbe, vagyis formát öltött és cselekményekben
megnyilvánuló emberi valóságot. Ezt azonban nem úgy közelítjük meg, hogy
elmondjuk, mikor keletkezett és hogyan alakult ki, sem pedig azzal, hogy valamilyen
tanító szándékot tulajdonítunk neki, hanem oly módon, hagy rásegítjük az embert
arra, hogy a külső formáról olvassa le a belsőt, a testből a lelket, a földi,
látható folyamatból a rejtett szellemi valóságot. A liturgia testet öltött
szent és titokzatos történések világa, s így szentségi és szentelményi jellegű.
Ezért mindenekelőtt azt az élményt kell megismernünk, mellyel a hívő "a
láthatatlan kegyelemnek látható szent jeleit" fölfogja, fogadja,
gyakorolja. Elsősorban tehát a "liturgiára-nevelésről" lesz itt szó,
és nem liturgikus oktatásról, ami azonban természetesen nem választható el az
előbbitől. Útmutatást, egy kis indítást szeretnék adni a "szent
jelek" élő nézésére és gyakorlására.
És itt úgy gondoltam, az lesz
a helyes és eredményes eljárás, ha a legegyszerűbbekkel kezdem, az elemekkel,
amelyekből a liturgia magasabb megnyilvánulásai is állanak. Mozgásba kell
hoznom azt, ami az emberben ezekre az elemi jelekre megszólal. Így kell
megéreznünk, hogy mennyiben kifejező jelek, vagyis szimbólumok ezek. Ha azután
így újra megragadja őket az az eleven kifejező tevékenység, amelyben az ember a
vele szembenálló formákból újra és újra fölfogja a bennük megjelenő bensőt,
amelyben egyre inkább a saját formájával fejezi ki a saját belső világát, akkor
ezek a jelek a megszokott formákból újra valódi szimbólumokká válnak, és
remélhetjük azt is, hogy megragadja őket a keresztény formaalakító és
formaszemlélő tevékenység is. Mert hisz az az ember, akihez szólnak, meg van
keresztelve lelkében és testében. És akkor majd úgy fogja föl azokat, -- és ez
volt a szándékunk -- mint szent szimbólumokat, mint a szentségek és
szentelmények elemeit.
Amit ezekben a rövid
vázlatokban -- a teljességre való igény nélkül -- gyakorlatilag megkíséreltem,
utóbb mélyebb elméleti megalapozást és igazolást kapott. Ezt a
"Liturgische Bildung" c. könyvemben adtam meg. (Mathias
Grünewald-Verlag, Mainz. 1923.)
Mindig igen kétséges
vállalkozás valamit, ami egy bizonyos alkalomból született és egyes emberek élő
kialakulásával nőtt össze, egy későbbi időpontban és az előbbiektől elkülönítve
önmagában újra előadni. Magam is nagyon jól érzem, hogy mennyi kifogást emelhetnek
ezekkel a próbálkozásokkal szemben: hogy nem elég tárgyilagosak, inkább
líraiak, alanyiak, nem eléggé szükségképesek, inkább esetlegesek, hogy
hangulatszerűek, egészen eltekintve attól, hogy irodalmi szempontból is
kikezdhetők. Mindazonáltal alapgondolatuk mindig helyes marad. És minden
megkérdőjelezés ellenére is még mindig úgy látom, hogy joguk van megjelenni.
Mert ha nem is érnék el azt, amit szeretnének, mégis rámutatnak valamire, amit
meg kell látnunk, amire törekednünk kell, és én nem találok a jelenlegi
liturgikus irodalomban olyan művet, amely ezt jobban meglátná és jobban
megfogná.
Tudom jól, ki tudna itt
jobban, helyesebben szólni: egy édesanya, aki maga is liturgikus nevelésben
részesült, és most meg akarná tanítani gyermekét arra, hogyan vessen jól
keresztet, meg akarná tanítani, hogy az égő gyertyában lásson meg egy alakot,
mely a saját bensőjét fejezi ki, meg akarná tanítani, hogy egész élő
emberségével álljon Atyjának házában... és mindezt nem esztetizálva, hanem úgy,
mint meglátást, mint tettet, nem pedig egyszerűen mint puszta elgondolást,
amelyet azután körülaggat mozdulatokkal. Vagy egy tanító, aki valóban a
gyermekekkel élne, és már rásegítette őket arra, hogy a vasárnapot a maga
valóságában éljék át és üljék meg, -- az ünnepeket, az egyházi évet egyes
időszakaival, a templomkaput és a harangot, a templom belső terét és a
búzaszentelő körmenetet... Ezek tudnák megmondani, hogyan kell életre kelteni a
szent jeleket! Mint teljesedés és egyszersmind reményteljes ígéret tűnt fel
előttem, amikor Montessori Mária egy kis füzetében -- aki neves katolikus
nevelő és a nevelést az élő tettre építi fel, -- olvastam, hogy egyik
iskolájában mint művelik a gyermekek a szőlőt, s hogyan szüretelnek, mint
vetnek búzát s miként gyűjtik be a termést, hogy amennyire technikailag
lehetséges, miként készítik el ők maguk a kenyeret és a bort, pontosan az
Egyház előírása szerint, s mint viszik az oltárra. Ez, -- helyes tanítás
kíséretében -- valóban liturgikus nevelés.
A liturgikus élethez az út
különben is nem puszta tanításon keresztül vezet, hanem mindenekelőtt a tetten
át. A látás és a cselekvés az alaperők, amelyekbe minden mást bele kell
ágyaznunk. Kétségtelen, hogy szükséges hozzá a világos tanítás is, és történeti
magyarázatokkal bele kell gyökereznie a katolikus hagyomány folytonosságába. De
tettnek kell lennie, -- és ugyebár valamit valóban "megtenni" több,
mint egyszerűen "gyakorolni", hogy helyesen menjen! A tett valami
elemi valóság, amelybe bele kell állania az egész embernek a maga teremtő erőivel;
élő véghezvitel kell hogy legyen, élő megtapasztalás, fölfogás, látás.
Ha azután egyszer ilyen
nevelők, saját tapasztalásukból fognak beszélni a szent jelekről, akkor ennek a
könyvecskének el kell tűnnie a nyilvánosság elől. Mindaddig azonban van joga és
kötelessége is szólni, úgy, ahogy éppen telik tőle.
Mooshausen a sváb Allgäuban,
1927 tavaszán.
A keresztvetés
Te most keresztet vetsz, még
pedig szépen. Nem olyan elnyomorított, összekapott keresztet, amelynél nem
lehet tudni, hogy mit akar jelenteni. Nem. Te szépen veted a keresztet,
nyugodtan, megadva a módját: a homlokodtól a melledig, egyik válladtól a
másikig. Megérezted-e, miként fogja át egész lényedet? Szedd össze magad
egészen: minden gondolatodat és egész érzelemvilágodat foglald bele ebbe az egy
jelbe, miközben homlokodtól melledig, egyik válladtól a másikig formálod. Akkor
majd megtapasztalod, hogy egészen átölel téged, a testedet és lelkedet is:
összefog, fölavat, megszentel.
Honnan van ez? Onnan, hogy a
kereszt mindenünk, a kereszt megváltásunk jele. A kereszten váltott meg minden
embert a mi Urunk. A kereszt által szenteli meg az embert lényének legparányibb
ízéig. Imádság előtt azért vetünk keresztet, hogy elrendezzen és összefogjon
minket, hogy fogja össze Istenben gondolatainkat, szívünket és akaratunkat.
Imádság után pedig azért, hogy megmaradjon bennünk Isten ajándéka. A kísértés
idején, hogy megerősítsen. A veszélyben, hogy oltalmazzon. Áldáskor, hogy Isten
életének teljességét fogadjuk lelkünkbe, és ez ott bent mindent megtermékenyítsen
és megszenteljen.
Gondolj erre, valahányszor
keresztet vetsz. Ez a legeslegszentebb jel. Éppen azért vesd szépen: nyugodtan,
teljes nagyságában és arra gondolva, amit cselekszel. Akkor azután egész
valódat átfogja: külsődet, belsődet, gondolataidat, akaratodat, érzés- és
kedélyvilágodat, jártodat-keltedet, és mindent megerősít, lefoglal, megszentel
Krisztus erejében, a szentháromságú Isten nevében.
