2015. május 18., hétfő

Magyar szentek: Kapisztrán Szent János (1386 - 1456)


Apja német származású volt, de ő már a dél-itáliai Capestrano városában született. Jogot tanult, fiatalon Perugia bírája, majd kormányzója lett, s minden jel arra mutatott, hogy szép világi karriert fog befutni, amikor is egy háborúban fogságba esett. A tömlöcben értelmetlennek tartotta az egész eddigi életét, ezért kiszabadulása után a ferences rend szigorúbb irányzatához csatlakozott. Úgy gondolta, hogy Istennek tervei vannak vele.
Fáradhatatlanul hirdette a pápaság krisztusi alapítását, az ún. "láthatatlan Egyház" létét, a hit, és az Egyház egységét, valamint felemelte a szavát a különféle eretnekségek ellen is, különösen a huszitizmus ellen. Az útjait sok gyógyulás kísérte és nagyhatású szónoklataira sokan hagyták ott az eretnek szektákat, illetve álltak be a ferences harmadrendbe.
Kapisztrán Szent János a frankfurti birodalmi gyűlésen szólalt fel először Magyarországért, kiemelve, hogy a nyugati kereszténységnek segítenie kellene ezt az országot, mert így Európát is védelmezik. 1452-ben látogatott először hazánkba. A következő évben Bizánc elesett, mivel egy szövetséges hadsereg létrehozása nem sikerült, III. Calixtus pápa keresztes hadjáratot hirdetett meg, amelynek megszervezése, Carvajal bíborosra és Kapisztrán Szent Jánosra várt. 1456. április 15-én indult el Budáról a had, amely Hunyadi János seregével egyesülve kivívta a híres nándorfehérvári diadalt. III. Calixtus pápa még a hadjárat ideje alatt elrendelte a déli harangozást és az Úrangyala elimádkozását Magyarország győzelméért Kapisztrán Szent János még abban az évben, október 23-án meghalt. 1622-ben boldoggá, 1690-ben pedig szentté avatták.
Ünnepe: október 23.


forrás: katolikus.hu