A járás
Hányan tudnak igazán járni? Mert a járás nem sietés és futás, hanem nyugodt mozgás. Nem csúszás-mászás, hanem biztos előrehaladás. Aki jár, ruganyosan lép, nem vonszolja magát. A törzs egyenesen áll, nem meghajolva. Nem bizonytalanul mozog, hanem biztos egyformasággal.
Igazán jól járni nem közönséges dolog. Szabadon, és mégis nemes fegyelemmel. Könnyen és erősen, egyenesen és teherbíróan, nyugodtan és előretörő lendülettel. És aszerint, hogy férfi, vagy nő jár-e, a járásban van valami katonásság, vagy kecsesség; az egyik külső terhet hordoz, a másik derűs, nyugodt, bensőséges világot.
És milyen széppé válik a járás, ha vallásos lelkület hatja át! Istentiszteletté nemesedhetik. Már egyszerűen a tudatos és hódolatos előrehaladás is az Isten színe előtt, mint pl. ha valaki a templomban, a legfőbb Úr házában, és főként az Ő szemeláttára jár. De járásunkkal Isten kísérőivé is szegődhetünk: így pl. a körmenetek alkalmával. Te persze most talán arra gondolsz, hogy a körmenetek résztvevői gyakran milyen fegyelmezetlenül lökdösődnek, milyen unottan vonszolják magukat és hogyan bámészkodnak szerteszét? Pedig milyen ünnepélyessé és lélekemelővé válhat a körmenet, amelyben az Urat kísérjük a város utcáin, vagy az "Ő mezőin," ha mindenki imádságos lélekkel jár: a férfiak katonás fegyelemmel, a nők anyai méltósággal, a leányok a maguk fiatalos vidám bájával, az ifjak fegyelmezett erővel!
Ily módon a bűnbánati körmenet is testet öltött imádsággá alakulhat át. Megtestesült tudata lehet bűneinknek és nyomorúságunknak, és mégis telve keresztényi bizalommal, amely meg van győződve arról, hogy miként az emberben van egy erő, a nyugodt, önmagában biztos akarat, mely fölötte áll minden többi erejének, azonképpen van egy legfőbb Hatalom is, mely felette áll minden nyomorúságnak és bűnnek, és ez a Hatalom az élő Isten.
Nemde a járás az emberi természet nemességének is egyik tényezője? Egyedül az embernek kiváltsága az egyenes testalkat, melyen maga uralkodik, és amellyel nyugodtan, biztosan viszi tovább önmagát. Egyenesen járni annyit jelent, mint embernek lenni.
De mi nem vagyunk egyszerűen csak emberek. "Isten ivadékai vagytok", mondja az Írás. Istenből új életre születtünk. Krisztus él mibennünk, különösen bensőséges módon az Oltáriszentség által: az Ő teste van testünkben, az Ő vére kering vérünkben. Mert "aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne", mondja az Úr. Krisztus növekszik bennünk és mi növekszünk benne, és egyre jobban Őbelé, s rajta át fölfelé, míg végre "el nem jutunk a Jézus Krisztusban való nagykorúságig", amíg csak "ki nem alakul" Ő mibennünk s míg csak minden lét és tevékenység, "akár eszünk, akár alszunk s bármit is cselekszünk": a munka, a játék, az öröm és a könnyek, minden-minden Krisztus-életté nem változik át.
Ennek a titoknak a tudata milyen örömteljes, szépséggel és erővel áthatott kifejezést nyerhetne a helyes járásban! Az Úr parancsának mélységes értelmű teljesedésévé válhatna: "Járj előttem, és légy tökéletes."
De csak akkor, ha teljes igazlelkűséggel végezzük! Csakis igazságból és nem hiú erőlködésből fakadhat ennek szépsége.
