A vászon
Az oltárra terítik. Úgy áll a kehely és az ostya alatt, mint corporale, mint az Úr testét burkoló ruha. Ebben öltözik a pap is: albába, vagyis fehér vászonba a szent áldozat bemutatására. Ez borítja az Úr asztalát is, amely fölött az isteni kenyeret nyújtják az áldozóknak.
Az igazi lenvászon nagyon nemes anyag: tiszta, finom és erős. Mikor ilyen üde fehéren látom magam előtt, önkénytelenül is egy téli erdei séta jut eszembe. Egyszer egy hegyoldalhoz értem: frissen esett hó borította, mely érintetlen tisztaságban terült el a fekete fenyők között. Nem vitt rá a lélek, hogy durva cipőmmel keresztülgázoljak rajta. Mély tisztelettel kerültem meg... Így fekszik a tiszta vászon is az oltáron előkészítve a szent misztérium számára.
Elsősorban az oltáron van a helye, ott, ahol azt az isteni áldozatot mutatják be. Már szóltunk arról, hogy az oltár hogyan emelkedik ki a szentélyből, mint a legszentebb hely. Említettük azt is, hogy a külső oltár a lélekben lévő belső oltár jelképe. Nem, több ennél: a látható oltár nemcsak jelenti a belső, szívbeli áldozatkészség oltárát, hanem a kettő össze is függ egymással. A kettő titokzatos módon egy. A tulajdonképpeni, a tökéletes oltár, melyen Krisztus áldozatát mutatjuk be, élő egysége ennek a kettőnek.
Ezért szól az a fehér vászon olyan határozottan a szívünkhöz. Érezzük, hogy valaminek a bensőnkben válaszolnia kell reá. Úgy érezzük, olyan, mint egy hozzánk intézett felszólítás, szemrehányás, vágyakozás. Csak tiszta szívből fakad igazi áldozat; a vászon azonban azt a tisztaságot testesíti meg, amelynek lelkünkben uralkodnia kell, ha azt akarjuk, hogy áldozatunk kedves legyen Isten előtt.
És az a vászon sokat beszél nekünk a tisztaságról. Az igazi vászon finom és nemes anyag. A durva, erőszakos természet még nem jelent tisztaságot. A mogorva viselkedéshez semmi köze. Az ő ereje a finomság ereje, az ő fegyelmezettsége nemes fegyelem. De erő él benne. A valódi lenvászon erős. Nem olyan könnyű pókháló, amelyet minden kis szél szétszaggat. Az igazi tisztaság nem betegesség. Nem fut el az élet elől, nem csatangol hamis álmok és téves eszmények világában. Az igazi tisztaság arcán az életöröm piroslik, és bátran állja a kemény harcot. És még egy dolgot mond a vászon a szemlélődő léleknek: ő nem volt kezdettől fogva olyan finom és tiszta, mint amilyen most. Először durva, semmitmondó volt, s bizony sokat kellett mosni és fehéríteni, míg ezt a mostani illatos üdeségét elnyerte. A tisztaság nincs velünk adva. Az igaz, hogy kegyelem, az is igaz, hogy vannak emberek, akik ajándékképpen kapták lelkükbe, és egész mivoltukon kiütközik a legbensőbb tisztaság üdesége. De ezek kivételek. Amit az emberek általában tisztaságnak szoktak nevezni, az igen gyakran nagyon kétséges érték, és csak annyit jelent, hogy még nem volt kitéve viharnak. Az igazi tisztaság nem az elején áll, hanem a végén. Csak hosszú, kemény munkával lehet megszerezni.
Fehér, finom, erős lenvászon borul az oltárra. Jelent tisztaságot, lelki nemességet, üde erőt.
Szent János Titkos Jelenése könyvének egyik helyén szó van "egy nagy seregről, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből és néptörzsből és népből és nyelvből. Ezek a trón előtt alltak hosszú fehér ruhába öltözötten", és egyvalaki megkérdezte: Ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, kicsodák, és honnan jöttek? És a felelet: "Ezek azok, akik nagy szorongatásból jöttek, és megmosták ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért állnak most az Isten trónja előtt és szolgálnak neki éjjelnappal."
"Uram, öltöztess engem fehérbe", imádkozza a pap, amikor a szentáldozathoz készülve magára ölti az albát.
