
Egyéniségét a korabeli bizánci történetírók és költők magasztalták. Külsejét tekintve – Theodororsz Szkutariosztesz szerint,- valódi szépség volt: „A küldöttség, átkelvén a Dunán, különös szépséget talált, és e nagyra becsült kincset felvéve, örömmel és gyönyörűséggel kísérik a Római Birodalomba a leányt, akinek teste szépséges, és császári házasságra méltó.” Lelkiségét Ioannész Kinnamosz történetíró méltatja: „Amit császári urától, és a császári udvartól kapott, azt nem különítette el gyermekei számára örökségül, sem felesleges ékszerekre és fényűzésre nem fordította, hanem egész életében állandóan jót tett azokkal, akik bármiben őrá szorultak.” Sírversének részlete, amelyet Theodorosz Promodorosz korabeli körülményéből idézünk, összefoglalja morális emelkedettségét: „Elhagyván a császári bíbort s termeket, levetve díszes öltönyt, fénylő koronát, apácamezbe, rongyruhába öltözém. Uram teremtőm s újraalkotóm, aki a földön hatalmat adtál énnekem ott fent is add meg rám mi vár, az égi részt.”
Nagymihályi Géza: Piroska, Eiréné, Xené
Görög Katolikus Szemle Kalendáriuma 2009, 92-93.oldal
Görög Katolikus Szemle Kalendáriuma 2009, 92-93.oldal
forrás: www.szentpiroska.hu