Összegyújtottam pár szó a tisztítóhelyről és (majd) a búcsú elnyeréséről:
.jpg)
KÉT HITIGAZSÁG
1. Van tisztítóhely:
2. A hívők segíthetik a tisztítóhelyen szenvedő lelkeket imáik és jócselekedeteik és főleg a szentmise értük való, felajánlásával.
Az egyházdoktorok és hittudósok ezenkívül foglalkoznak egyéb kérdésekkel is, amelyek a tisztítóhely helyére, az ottani szenvedések természetére, a szenvedő lelkek számára az üdvösséget illető bizonyosságára, szenvedésük tartamára és a hívők által nekik nyújtott segítségre vonatkoznak. Ezeket szabadon elvetheti bárki anélkül, hogy megszűnne katolikus lenni. Mindazonáltal elhamarkodott és oktalan ítélet lenne elvetni a hittudósok véleményét, amikor azt szinte egyöntetűen tanítják.
A szenteknek és másoknak adott kinyilatkoztatásokat és jelenéseket szintén nem vagyunk kötelesek elhinni. Ezek értéke emberi tanúságtételen nyugszik, és könnyen belekeveredhetnek tévedések. Nagyon hasznosak azonban ezek a kinyilatkoztatások és látomások áhítatunk és buzgóságunk növelésére, és értelmetlen lenne elvetnünk azokat, amikor szentéletű egyének szavahihető tanúsága bizonyítja valódiságukat, és teljesen megegyeznek a hittételekkel és a hittudósok tanításával.
A tisztítóhelyen szenvedő lelkek gyakran megjelentek a szenteknek, sőt még a közönséges hívőknek is. A szentek életrajzai bőségesen tanúskodnak erről. Isten azért engedi meg ezeket a jelenéseket, hogy szánalomra indítson minket a szenvedő lelkek iránt, s így segítségükre siessünk, és ugyanakkor buzgóbban kerüljük az apró hibákat is, amelyek így kihívják Isten igazságos büntetését.
Amikor azonban ezekről a jelenésekről olvasunk, szem előtt kell tartanunk, hogy a mennyországra, pokolra, vagy a tisztítóhelyre vonatkozó jelenésekben Isten a valóságnak csak egy részét mutatja meg nekünk, hiszen azt teljesen képtelenek volnánk megérteni, míg itt a földön élünk. Isten alkalmazkodik hozzánk, és jelképekkel sejteti meg velünk a valóságot. A megjelenő angyalok, szentek, vagy tisztítóhelyen szenvedő lelkek nem rendelkeznek testtel, mi mégis testi alakban, tündöklő ruházatban, szárnyakkal láthatjuk őket, amint ünnepelnek, vagy körmeneteket tartanak. Ezek a külsőségek alkalmazkodnak a megjelenésben részesülő egyén felfogásához és korának szokásaihoz. Mindezt tehát lelki értelemben kell vennünk. Ugyanígy, amikor egyes tisztítóhelyen szenvedő lelkek „rácsöppentették valakire izzadságukat”, vagy „belenyomták egy asztalba, vagy ajtóba kéznyomukat”, ezzel csak jelképesen igyekeztek kifejezni rettenetes szenvedésüket. A szellemek képesek arra, hogy hatással legyenek az anyagvilágra, tehát amikor pl. az ilyen beégetett kéznyomok valóban megmaradtak a fán, ezt szellemi erejükkel idézték elő. Ha mindezt megértjük, nem jutunk helytelen következtetésekre ezekből a jelenésekből.
Katolikus Egyház Katekizmusa - ,,Hiszem az örök életet" - tisztítóhely
A végső tisztulás, vagyis a tisztítóhely
1030 Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felôl ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek.
1031 Az Egyház a választottaknak ezt a végsô tisztulását, ami teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétôl, purgatóriumnak, tisztítóhelynek nevezi. Az Egyház a tisztítóhelyre vonatkozó tanítását fôleg a Firenzei[1829] és a Trienti Zsinaton[1830] fogalmazta meg. Az Egyház hagyománya bizonyos Szentírási helyekre hivatkozva,[1831]
tisztító tűzrôl beszél: >>954, >>1472
,,Hinnünk kell, hogy bizonyos kisebb bűnök számára az ítélet elôtt van egy tisztító tűz, mert az örök Igazság mondja, hogy ha valaki a Szentlélek ellen káromkodik, az »sem ebben, sem az eljövendô világban« (Mt 12,31) nem nyer bocsánatot. E kijelentésbôl következik, hogy egyes bűnök ebben a világban, mások az eljövendôben bocsáttatnak meg.'' [1832]
1032 Ez a tanítás a halottakért való imádság gyakorlatára is támaszkodik, melyrôl már a Szentírás beszél: ,,Azért mutatott be (Makkabeus Júdás) engesztelô áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktôl'' (2Mak 12,46). Az Egyház az elsô idôktôl kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot,[1833] hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház ajánlja az alamizsnát, a búcsúkat és a vezeklést is az elhunytakért. >>958, >>1371, >>1479
,,Segítsük ôket és emlékezzünk meg róluk. Ha ugyanis Jób fiai megtisztultak atyjuk áldozata által:[1834] miért kételkedel abban, hogy a mi áldozati adományaink vigasztalást nyújtanak az elhunytaknak? (...) Ne késlekedjünk tehát segíteni azoknak, akik eltávoztak, és fölajánlani imádságainkat értük.'' [1835]
Összefoglalás
1054 Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felôl ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek.
1055 A ,,szentek közössége'' miatt az Egyház Isten irgalmába ajánlja az elhunytakat, és közbenjárást ajánl föl értük, leginkább a szent eucharisztikus áldozatot.
1. Van tisztítóhely:
2. A hívők segíthetik a tisztítóhelyen szenvedő lelkeket imáik és jócselekedeteik és főleg a szentmise értük való, felajánlásával.
Az egyházdoktorok és hittudósok ezenkívül foglalkoznak egyéb kérdésekkel is, amelyek a tisztítóhely helyére, az ottani szenvedések természetére, a szenvedő lelkek számára az üdvösséget illető bizonyosságára, szenvedésük tartamára és a hívők által nekik nyújtott segítségre vonatkoznak. Ezeket szabadon elvetheti bárki anélkül, hogy megszűnne katolikus lenni. Mindazonáltal elhamarkodott és oktalan ítélet lenne elvetni a hittudósok véleményét, amikor azt szinte egyöntetűen tanítják.
A szenteknek és másoknak adott kinyilatkoztatásokat és jelenéseket szintén nem vagyunk kötelesek elhinni. Ezek értéke emberi tanúságtételen nyugszik, és könnyen belekeveredhetnek tévedések. Nagyon hasznosak azonban ezek a kinyilatkoztatások és látomások áhítatunk és buzgóságunk növelésére, és értelmetlen lenne elvetnünk azokat, amikor szentéletű egyének szavahihető tanúsága bizonyítja valódiságukat, és teljesen megegyeznek a hittételekkel és a hittudósok tanításával.
A tisztítóhelyen szenvedő lelkek gyakran megjelentek a szenteknek, sőt még a közönséges hívőknek is. A szentek életrajzai bőségesen tanúskodnak erről. Isten azért engedi meg ezeket a jelenéseket, hogy szánalomra indítson minket a szenvedő lelkek iránt, s így segítségükre siessünk, és ugyanakkor buzgóbban kerüljük az apró hibákat is, amelyek így kihívják Isten igazságos büntetését.
Amikor azonban ezekről a jelenésekről olvasunk, szem előtt kell tartanunk, hogy a mennyországra, pokolra, vagy a tisztítóhelyre vonatkozó jelenésekben Isten a valóságnak csak egy részét mutatja meg nekünk, hiszen azt teljesen képtelenek volnánk megérteni, míg itt a földön élünk. Isten alkalmazkodik hozzánk, és jelképekkel sejteti meg velünk a valóságot. A megjelenő angyalok, szentek, vagy tisztítóhelyen szenvedő lelkek nem rendelkeznek testtel, mi mégis testi alakban, tündöklő ruházatban, szárnyakkal láthatjuk őket, amint ünnepelnek, vagy körmeneteket tartanak. Ezek a külsőségek alkalmazkodnak a megjelenésben részesülő egyén felfogásához és korának szokásaihoz. Mindezt tehát lelki értelemben kell vennünk. Ugyanígy, amikor egyes tisztítóhelyen szenvedő lelkek „rácsöppentették valakire izzadságukat”, vagy „belenyomták egy asztalba, vagy ajtóba kéznyomukat”, ezzel csak jelképesen igyekeztek kifejezni rettenetes szenvedésüket. A szellemek képesek arra, hogy hatással legyenek az anyagvilágra, tehát amikor pl. az ilyen beégetett kéznyomok valóban megmaradtak a fán, ezt szellemi erejükkel idézték elő. Ha mindezt megértjük, nem jutunk helytelen következtetésekre ezekből a jelenésekből.
Katolikus Egyház Katekizmusa - ,,Hiszem az örök életet" - tisztítóhely
A végső tisztulás, vagyis a tisztítóhely
1030 Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felôl ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek.
1031 Az Egyház a választottaknak ezt a végsô tisztulását, ami teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétôl, purgatóriumnak, tisztítóhelynek nevezi. Az Egyház a tisztítóhelyre vonatkozó tanítását fôleg a Firenzei[1829] és a Trienti Zsinaton[1830] fogalmazta meg. Az Egyház hagyománya bizonyos Szentírási helyekre hivatkozva,[1831]
tisztító tűzrôl beszél: >>954, >>1472
,,Hinnünk kell, hogy bizonyos kisebb bűnök számára az ítélet elôtt van egy tisztító tűz, mert az örök Igazság mondja, hogy ha valaki a Szentlélek ellen káromkodik, az »sem ebben, sem az eljövendô világban« (Mt 12,31) nem nyer bocsánatot. E kijelentésbôl következik, hogy egyes bűnök ebben a világban, mások az eljövendôben bocsáttatnak meg.'' [1832]
1032 Ez a tanítás a halottakért való imádság gyakorlatára is támaszkodik, melyrôl már a Szentírás beszél: ,,Azért mutatott be (Makkabeus Júdás) engesztelô áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktôl'' (2Mak 12,46). Az Egyház az elsô idôktôl kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot,[1833] hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház ajánlja az alamizsnát, a búcsúkat és a vezeklést is az elhunytakért. >>958, >>1371, >>1479
,,Segítsük ôket és emlékezzünk meg róluk. Ha ugyanis Jób fiai megtisztultak atyjuk áldozata által:[1834] miért kételkedel abban, hogy a mi áldozati adományaink vigasztalást nyújtanak az elhunytaknak? (...) Ne késlekedjünk tehát segíteni azoknak, akik eltávoztak, és fölajánlani imádságainkat értük.'' [1835]
Összefoglalás
1054 Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felôl ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek.
1055 A ,,szentek közössége'' miatt az Egyház Isten irgalmába ajánlja az elhunytakat, és közbenjárást ajánl föl értük, leginkább a szent eucharisztikus áldozatot.
A TISZTÍTÓTŰZ (purgatórium)
1. A tisztulás SZÜKSÉGESSÉGE
Az örök boldogság feltételezi az ember személyes tökéletességét: gondolatvilágának, erkölcsi felfogásának és szeretetének olyannak kell lennie, hogy méltó legyen Isten örök barátságára. Viszont még a jóindulatú emberek legtöbbje sem mentes az ösztönösség, önzés, hiúság, szeretetlenség gyarlóságaitól. A trienti zsinat tanítása szerint egész különleges kiváltság (privilégium) nélkül még a szentek sem tudnak mentesek maradni a bocsánatos bűnöktôl (DS 1573).
1. GYARLÓSÁGAINK NYOMAI ÉS TETTEINK KÖVETKEZMÉNYEI
Az élet azt mutatja, hogy a tökéletességre komolyan törekvôkben, sôt a szenttéavatottak életében is fellelhetôk a nyomai az önkeresésnek, az éberség hiányának, indokolatlan keménységnek, szűklátókörűségnek, kínos pontosságnak vagy ,,szent'' könnyelműségnek, a hangulatok által való kiszolgáltatottságnak, személyválogatásnak és hasonlóknak. A szociális és gazdasági élet követelményei annyira sokrétűvé és bonyolulttá teszik életünket, hogy még a kegyelemtôl segített okosság sem tudja mindig felismerni, hogy egy-egy konkrét esetben mi az Isten szándékainak legmegfelelôbb magatartás. Hányszor derül ki utólag, hogy legôszintébb jószándékunk és leggondosabb körültekintésünk ellenére is mennyire tévesen ítéltünk és viselkedtünk! Vegyük hozzá, hogy a mélylélektan sok olyan esetet tud felmutatni, amikor legbecsületesebb szándékból fakadó igazságkeresésünk, elvhűségünk, engedékenységünk vagy egyéb önmagában dicséretes magatartásunk mögött nem éppen tiszteletreméltó öntudatlan vágyak és tendenciák húzódnak meg. Az utóbbiakról nem tehetünk ugyan, ezekért tehát ítéletet nem érdemlünk, de amíg ilyenek tapadnak a lelkünkhöz, nem tudnánk teljesen beilleszkedni a tökéletes istenközelségbe. Newmann kardinális úgy fogalmazta ezt az igazságot, hogy sok szentül élt ember igen kényelmetlenül érezné magát, ha rögtön és közvetlenül jutna Isten közelébe: szégyenkeznie kellene, ha saját szentségét hozzámérné Isten tökéletességéhez.
Annál inkább, mert minden tettünknek és viselkedésünknek szociális következményei is vannak. Bűneink teljes bocsánata után is tovább gyűrűznek a világban a bűnök hatásai, akár kimutatható lelki kár formájában, akár az Egyház morális szentségének kevesbítése formájában. Azzal, hogy valaki a halál kapuján kilép a világból, nem szűnnek meg életének áldó és ártó hatásai, hanem tovább élnek és működnek.
Isten nem avatkozik bele kényszerítô erôvel az emberi szabadságba, ezért szabad tetteink káros következményeit csak szabadon vállalt elégtétel formájában semlegesíthetjük. Ez az elv egyaránt vonatkozik arra a kárra, ami saját egyéniségünk tökéletessé érlelôdését akadályozza, mint azokra a károkra, amelyek szabad tetteink szociális következményeként tovább működnek a világban még halálunk után is [27].
Ilyen meggondolások nagyon kívánatosnak és igen valószínűnek mutatják, hogy halálunk után is lesz módunk jóvátenni mindent és megtisztulni mindentôl, ami Isten szándékaitól eltérô, önkeresô állásfoglalásaink és magatartásaink következményeként megmaradt bennünk és a világban. Hiszen alkalmassá kell válnunk a szeretetnek arra a tökéletes dialógusára, amely a mennyország legfôbb jellemzôje. Alkalmassá azáltal, hogy felszámolunk mindent, ami a bűnbôl akár egyéniségünkben, akár következmény formájában a világban fennmaradt.
Úgy is felfogható ez a tisztulás, mint igazi énünk teljes kibontakozása. Hiszen a perszonalista szemlélet szerint az ember lényegéhez hozzátartozik a tökéletes istenszeretet és emberszeretet megvalósításának igénye, és ez az igény csak a teljesen megtisztult emberben, illetve az ilyen ember számára készült mennyországban realizálódhat a maga teljességében.
Hogy a tisztulásnak és tökéletesedésnek vágya mennyire mélyen gyökerezik az emberi lélekben, annak ékes tanúsága, hogy éppen a purgatóriumot tagadó protestánsok körében (még Schleiermachert és követôit sem véve ki) talált élénk visszhangra a kereszténységen belül a lélekvándorlás tana, amely éppen a tisztulás szükségességén alapuló téves elképzelés.
2. A HALÁL UTÁNI TISZTULÁS ÉS A PROTESTÁNSOK
Az ortodox protestantizmus idegenkedett a halál utáni tisztulás lehetôségétôl. Kezdetben a búcsúkkal történt visszaélések okozták az idegenkedést, bár maga Luther az Eckkel folytatott vita idején még nem tagadta. Késôbb a protestáns hit-fogalom és kegyelem-fogalom váltotta ki és indokolta meg a tagadást. A kegyelem ugyanis az újítók szerint totális hitet és szeretetet eredményez, az pedig már nem tesz szükségessé semmiféle tisztulást, hanem a mennyországra jogosít. A Bibliára is szoktak hivatkozni, például ilyen helyekre: ,,Aki meghalt, megszabadult a bűntôl'' (Róm 6,7). ,,Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek'' (Róm 8,1). Ez az okoskodás azonban nem veszi figyelembe, hogy a kegyelem nem mechanikusan, hanem személyes állásfoglalásunk közvetítésével hat, állásfoglalásunk pedig nem mindig totális, tehát a kegyelem állapotában is maradhat lelkünkben olyan tökéletlenség, amitôl a földön is, a túlvilágon is csak tisztulás útján lehet megszabadulnunk. Megtisztulhatunk a bűntôl, de nem a bűnnek olyan maradványaitól, amelyek folytán nincs ugyan bennünk ítéletre, azaz kárhozatra méltó; de mégsem mondhatjuk, hogy tökéletesen Jézus Krisztusban élünk. Ugyanerre az eredményre juthat bárki, ha következetesen végiggondolja Luther ,,iustus simul et peccator'' elvét.
3. A KELETI ORTODOX EGYHÁZAK FELFOGÁSA
E tekintetben nem beszélhetünk egységes álláspontról, legfeljebb abban egységesek, hogy mindnyájan elutasítják a nyugati egyháznak erre vonatkozó zsinati határozatait.
Elég sokan vallják azt a közbülsô helyet, amelyet általában hádész-nak neveznek, ahol egyesek szerint a vértanúk és szentek kivételével minden elhunytnak a lelke, a többség szerint viszont minden anima separata tartózkodik és mérsékelt boldogságban vagy mérsékelt kínok közt várja a végítéletet. Sorsuk nem dôlt el véglegesen, mert Isten kegyelme -- amit a keletiek egy része szerint a földiek közbenjárása is kieszközölhet -- segíthet még olyanokon is, akik nem tudatos megátalkodottságban, de súlyos bűnben haltak meg és akikre a kegyelem hiányában pokol vár.
Ez az elképzelés közeli rokonságban van a mi purgatóriumunkkal. Lényeges különbség a kettô közt az, hogy a keletiek szerint a gyónás vagy a betegek kenete eltörli az összes bocsánatos bűnöket és ideigtartó büntetéseket, ilyenektôl való tisztulásra tehát nincs már szükség a másvilágon [28].
2. A purgatórium BIZONYÍTÁSA
A purgatórium elnevezést csak a 9. század óta használja a teológia. Ez a szó találóan jelzi a tisztulás folyamatát anélkül, hogy a vitatható kérdésekre (hely és mód) választ adna. Kevésbé szerencsések a magyar elnevezések. A ,,tisztítóhely'' ugyanis azt a látszatot kelti, mintha hely lenne, pedig inkább állapot (sôt valószínűleg csak állapot); a ,,tisztítótűz'' elnevezés pedig a valódi tűz képzetét sugallja.
1. A SZENTÍRÁSBAN
direkt bizonyítékokat nem találunk, csak olyanokat, amelyekbôl nem nehéz kikövetkeztetnünk, hogy jól beleillik a Szentírás gondolatvilágába. Ilyen indirekt bizonyítékok:
A protestánsok által el nem fogadott -- mert deuterokanonikus -- 2Makk 12,40-45-ben azt olvassuk, hogy Makkabeusi Júdás áldozatot mutattatott be olyan elesett hôsökért, akiknél pogány amuletteket találtak. ,,Ha ugyanis nem hitt volna -- folytatja a szent szerzô -- az elesettek feltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni. Arról is meg volt gyôzôdve, hogy akik jámborságban halnak meg, azokra nagy jutalom vár --, ez szent és jámbor gondolat volt. Azért mutatott be engesztelô áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktôl.'' -- Hogyan következtetünk a purgatóriumra a halottakért végzett imádságból? Akik a mennyben és a pokolban vannak, azokért nem kell, ill. nem érdemes imádkozni. A halottakért végzett imádság tehát feltételezi olyan hely vagy állapot létezését, ahonnan az imádság hatására kiszabadulhatnak.
Jézus olyan bűnrôl tesz említést, amely nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem a másvilágon (Mt 12,32; vö. Mk 3,29; Lk 12,10.58-59). Jézus szavaiból az következik, hogy vannak más bűnök, amelyek a túlvilágon bocsánatot nyerhetnek.
Szent Pál az apostoli munkával kapcsolatban hívja fel a figyelmet arra, hogy egyszer majd kitudódik: ki mit épített a krisztusi alapra; aranyból, ezüstbôl, drágakövekbôl, fából, szénából vagy szalmából készített-e épületet. Az Úr napja ugyanis tűzzel jön el, és akinek épülete tűzálló, az jutalomban részesül. ,,De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által'' (1Kor 3,10-15). Ez a szöveg nem kifejezetten tanítja a purgatóriumot, de jól megalapozza. Mert nemcsak azt mondja, hogy lesznek, akik az Úr napján hibáik ellenére is megmenekülnek, hanem hogy ez olyanféle kár és szenvedés árán történik, mint amikor valaki egy égô házból a lángokon keresztül tud kimenekülni. Szent Pál az Úr napjáról beszél, amit közvetlenül a végítéletre kell vonatkoztatnunk, de ha a végítélet és a különítélet összefüggését a már ismertetett dogmák szellemében értelmezzük, akkor az idézet a különítéletre is vonatkoztatható, és akkor ez a hely is bibliai alapja lehet a purgatóriumról szóló dogmának.
2. A PATRISZTIKA TANÚSÁGA
Elsô helyre vehetjük a halottakért végzett imádságokat, amelyeknek már a 2. században nyoma van. A 3. század óta tudjuk, hogy az eukarisztia ünneplésekor is megemlékeztek az elhunytakról, késôbb már szentmiséket is felajánlottak értük. A 4. század óta fennmaradt liturgiák ezt félreérthetetlenül tanúsítják. Fohászokkal a katakombák feliratain is találkozunk. Ilyen imádságok bennfoglalóan feltételezik a purgatórium hitét, mert az üdvözültekért és a kárhozottakért nem kell imádkozni.
Szóbajöhet az a bizonytalanság, amely a keresztség után elkövetett bűnök levezeklésével kapcsolatban uralkodott. Az ôsegyház ugyanis súlyos vezekléseket szabott ki és rendszerint a feloldozás elôtt kellett ezeket elvégezni. Visszafogadás elôtti elhalálozás esetén zavar keletkezett, és ilyenkor nemegyszer azzal vigasztalták magukat a keresztények, hogy az illetô megholt elmaradt vezeklését a túlvilágon fogja pótolni. A túlvilági pótlás mikéntjérôl nem volt egységes elképzelésük. Az elképzelés különfélesége összefügg azzal a bizonytalansággal, amelyet a lélek halál utáni közvetlen sorsára és a különítéletre nézve már említettünk (123. §. 2. 1. pont).
Idôk teltével egyre inkább elôtérbe került az 1Kor 3,10-15 szövegének purgatóriumi értelmezése, míg végre Nagy Szent Gergely korában (és főképpen az ô hatására) egyetemessé vált a mai katolikus meggyőződés. -- A tisztulás részletes körülményeit illetőleg akkor is, később is sok fantasztikus, meseszerű elem szerepelt az igehirdetésben, és a hívek közt is sok legenda és téves hiedelem keletkezett a ,,szenvedő lelkek'' vagy tisztuló lelkek, vagy ,,szegény lelkek'' (ez a kifejezés a német Armenseelen szó kifogásolható fordítása) életéről és megjelenéseiről.
3. A TANÍTÓHIVATAL ÁLLÁSFOGLALÁSA
A hivatalos állásfoglalás szükségességét a keletiekkel való újraegyesülés középkori kísérletei váltották ki. Ennek hatására a II. lioni és a firenzei zsinatok (DS 856; 857; 1304) tanították dogmaként a purgatórium létezését. Később a trienti zsinat az újítókkal szemben (DS 1820) ezt szintén leszögezte, valamint azt is, hogy a hívek közbenjárásukkal, főleg a szentmiseáldozat felajánlásával, továbbá búcsúkkal segíthetnek azokon, akik a purgatórium tisztulásának vannak alávetve.
A tanítóhivatal arra is figyelmeztet, hogy a hit hirdetői nehéz és vitatható kérdéseket ne fejtegessenek a teológiában járatlanok előtt, sőt fel se vessenek ilyeneket. Mert a purgatóriumról szóló kinyilatkoztatás célja nem az emberi kíváncsiság kiszolgálása. A cél egyrészt jövő sorsunkért érzett felelősségünk ébrentartása, másrészt vigasztalás a saját és elhunytjaink gyarlóságai miatt érzett szomorúságban, harmadsorban pedig buzdítás, hogy segítsünk azokon, akik nem képesek enyhíteni vagy megrövidíteni szenvedéseiket, mert odaát már nincs érdemszerzési lehetőség.
3. A túlvilági TISZTULÁS mikéntje
E tekintetben sem a kinyilatkoztatás forrásai, sem a tanítóhivatal megnyilatkozásai nem adnak biztos útmutatást. Ezért csak többé-kevésbé valószínű következtetésekre vagyunk utalva. Több kérdés vethető fel:
1. VAN-E BŰNBOCSÁNAT IS A PURGATÓRIUMBAN?
A középkorban sokat vitatkoztak arról, hogy a bocsánatos bűnben elhalt ember elnyerheti-e bűneinek bocsánatát a purgatóriumban.
Sokan tagadták ezt azzal a megokolással, hogy a halál után már nincs érdemszerző cselekedet. Ezért akik a purgatóriumba kerülnek, azok haláluk pillanatában vagy tudatos bánattal, vagy pedig nem-tudatos gratia finalis segítségével szabadulnak meg bocsánatos bűneiktől. Szent Tamás nyomán több hittudós a halál utáni percekben is feltételezhetőnek tartott olyan bánatot, amely nem érdemszerző ugyan, mégis bocsánatot eszközöl. Mások a purgatóriumban végbemenő fokozatos, a tisztulással párhuzamosan végbemenő bocsánatot feltételeztek. -- Ha igaza van Boros László hipotézisének vagy annak a hipotézisnek, amelyik csak az értelmük használatára már eljutott haldoklóról tételezi fel a döntés lehetőségét (123. §. 2.2. c) pont), akkor ez a kérdésfeltevés fölöslegessé válik.
2. HOGYAN KÉPZELJÜK A PURGATÓRIUMI SZENVEDÉSEKET?
A pokol büntetéseinek mintájára itt is poenae damni-t szokás emlegetni, a damnum-szót azonban itt másképp kell értelmezni. Itt ugyanis nem áll fenn az élet egyetlen célja elveszítésének tudata, sem a büntetés örökkétartó voltának és megváltozhatatlanságának reménytelensége, valamint a ki nem élhető szenvedélyek egyre fokozódó éhségének gyötrelmei, továbbá az Isten ellen és saját maga ellen forduló tehetetlen düh és gyűlölet. Nagy kínokat okozhat viszont a készenlét hiányának átérzése, vagyis az a tudat, hogy egyelőre képtelen az ember arra a szeretet-dialógusra, amelyre mindennél jobban vágyik, és ami egyedül tudná lecsillapítani lelke égető szomjúságát. Egymást szerető és ,,egymás nélkül élni nem tudó'' emberek időleges elkülönültsége adhat halvány fogalmat erről az érzésről, amelyhez önvád is társulhat, de a lelkifurdalás nemcsak a kínokat fokozza, hanem a tisztulási folyamatot is intenzívebbé teszi. A purgatórium lakói ugyanis a cél biztos tudatában és a céltól elbűvölve tekintenek vissza földi életükre, világosan felismerik abban a gondviselés útjait, az isteni kegyelem szüntelen munkálkodását, és ugyanakkor megszégyenülten látják, hogy önakaratukra hallgatva mennyiszer hiúsult meg bennük Isten fel-felkínálkozó szeretete. Ez a felismerés azonban nemcsak mardosó önvádakat vált ki belőlük, hanem hálát is, hogy végül mégsem maradtak magukra, továbbá a jóvátétel heves vágyát, az elégtételre való készséget, és ezek által szeretetük tisztulását.
Szenvedéseiket bizonyára áthatja azok átmeneti jellegének tudata, ezért örömmel viselik azokat. Nemcsak remélik, de biztosan tudják, hogy mi következik a purgatórium után, és hogy annak örökké tartó boldogsága minden átmeneti szenvedést megér, és az utóbbiak szinte semmivé törpülnek a jövőhöz hasonlítva. Prohászka ,,szimpatikus'' lelkeknek mondja a purgatórium lakóit, mert ők biztosak abban, ami rájuk vár, és ezért készséges örömmel vállalnak minden gyötrelmet, sőt talán minél nagyobb szenvedések után vágyódnak, hogy céljukat annál hamarabb elérjék.
Vitatkoznak a hittudósok, hogy beszélhetünk-e purgatóriumi poenae sensus-ról, és ha igen, hogyan kell azt képzelnünk. A középkoriak valódi, de a földi tűztôl eltérô tűznek gondolták, akárcsak a pokol tüzét, és hatását is olyannak, ahogy a pokol tüze hat az anima separata-ra. Manapság kétféle felfogás uralkodik, és vannak, akik a kettôt kombinálják. Egyesek szerint csak átvitt értelemben beszélhetünk tűzrôl, amennyiben a fájdalmak súlyosságát jelezzük vele, ahogy néha egy nagy lelki fájdalom égetô kínjairól beszélünk. Mások itt is azokra a bibliai képekre utalnak, amelyekben a tűz Isten jelenlétét szimbolizálja. A purgatóriumra vonatkoztatva ez azt jelentené, hogy a szenvedôk tudatában vannak, hogy kínjaik Isten ellen való vétkeiknek következményei, tehát istenítélet jellegűek. A kárhozottakkal ellentétben azonban nem lázonganak az ítélôbíró ellen, sôt hála tölti el a szívüket, hogy az irgalom ítélete hangzott el fölöttük, hogy módjuk van a tisztulásra, és hogy a tisztulás után magához fogadja ôket a Végtelen Szeretet.
3. A TISZTULÁSON KÍVÜL VAN-E BÜNTETÉS JELLEGE IS A PURGATÓRIUMI SZENVEDÉSEKNEK?
A hittudósok és a tanítóhivatal nem ünnepélyes megnyilatkozásai egyértelműleg hirdetik, hogy a purgatórium nemcsak a bűnös hajlamoktól és gyarlóságoktól, sôt az esetleges bocsánatos bűnöktôl való tisztulást eszközli, hanem olyan ideigtartó büntetések lerovására is szolgál, amelyekkel a halál után még adósok maradtunk. A protestánsok és a keletiek -- mint láttuk -- tagadják a purgatóriumnak ilyen rendeltetését. Az egyházatyák írásaiban és a régi liturgikus szövegekben azonban büntetés is szerepel, ezért nem alaptalanul feltételezzük, hogy a tisztulással egyidejűleg büntetések lerovása is történik. Ezt a tanítást csak legújabban kezdik kétségbevonni egyes katolikus hittudósok.
4. A TÚLVILÁGI SZENVEDÉSEK SÚLYOSSÁGA ÉS IDŐTARTAMA
a) A szenvedések súlyosságáról Szent Tamás azt tanította, hogy a legkisebb ottani szenvedés nagyobb, mint az evilági legnagyobb szenvedés. Ezzel szemben egyes misztikusok látomásai valóságos földi paradicsomnak festik a purgatórium lakóinak életét. Az utóbbi szemlélet torzít, mert hol maradnak akkor a tisztító szenvedések? Másfelől viszont kétségbevonhatatlan, hogy bizalmuk és szeretetük megkönnyíti szenvedéseiket, tehát nem annyira pokol tornácának, inkább mennyország tornácának mondható a purgatórium.
Az Egyház a szentmisében úgy imádkozik értük, mint akik a ,,béke álmát alusszák''. A béke itt arra vonatkozik, hogy biztos a reményük, helyzetük tehát nem kétségbeejtő. Erre kell vonatkoztatnunk az alvás kifejezést is, amely könnyen félreérthető, hiszen a tisztulás a szeretet aktivitásában áll, nem pedig passzív szendergésben.
b) Ami a szenvedések időtartamát illeti, csak annyit mondhatunk biztosnak, hogy a világ végén megszűnik a purgatórium. Egyes emberek tisztulásának idejéről azonban semmi biztosat nem mondhatunk.
Amikor a pápa elvetette Dominicus Soto nézetét, amely szerint tíz éven túl senki sem szenved, nem pozitív tanítást akart adni, hogy ti. tíz éven felüli szenvedések is lehetségesek, hanem az időpontok találgatását utasította el. Odaát különben nincs itteni értelemben vett idő, szenvedéseik tartamáról tehát csak a mi időnk szempontjából beszélhetnénk, ha tudnánk valamit. Az ún. ,,örök'' misealapítványok olyan jámbor szokások, amelyek nem tanbeli tételen alapulnak. Legújabban azt is lehetségesnek tartják egyes hittudósok, hogy a purgatórium csak pillanatokig tart, tehát nem időbeli, hanem intenzitásbeli különbség van egyes lelkek szenvedései között.
4. A purgatórium és a SZENTEK KÖZÖSSÉGÉNEK (communio sanctorum) dogmája
1. A SZENVEDŐKÖN SEGÍTHETÜNK
A trienti zsinat dogmaként tanítja, hogy a purgatórium lakóin imádságainkkal, továbbá a szentmiseáldozatnak és búcsúknak felajánlásával segíteni tudunk. Ennek a segítésnek elvi alapja a szentek közösségének dogmája (DS 30), amelynek értelmében Krisztus titokzatos Testének tagjai (1Kor 12) egységes szervezetet alkotnak, és minél inkább részesült valaki a megváltás áldásaiban, annál inkább lehet mások számára is forrása a kegyelemnek. A vándor-egyház tagjai szüntelen segítséget remélhetnek a mennyeiektől, a földiek hűsége és szeretete viszont azok számára jelenthet segítséget, akik evilági vagy másvilági tisztulásra szorulnak.
Hogy a földiek segítsége mit eredményez, vitatható. Ha föltételezzük, hogy odaát nemcsak tisztulás, hanem vezeklés is folyik, akkor önként adódik, hogy a földiek ennek a vezeklésnek egy részét is magukra vállalhatják. Ebből a gondolatból sarjadt ki az értük felajánlható búcsúk tana. Azt azonban sohasem képviselte a tanítóhivatal -- legfeljebb egyes túlzó búcsúprédikátorok --, hogy az értük felajánlott búcsú ugyanúgy hat, mint az önmagunkért végzett búcsú, tehát esetleg számbelileg is kifejezhető büntetés-elengedés formájában. A másokért felajánlott búcsúknak mindig csak közbenjáró jellege van (per modum suffragii hatnak), vagyis Isten annyi büntetést enged el ezek fejében, amennyit a felajánló buzgóságának és egyéb körülményeknek tekintetbe vételével jónak lát.
Ha valaki tagadná a purgatóriumi szenvedések büntetési, illetve vezeklési jellegét, és azokat csupán a tisztulásra korlátozná, annak sem kellene kétségbevonni közbenjárásunk és búcsú-felajánlásaink hatékonyságát. Közbenjárásunk ez esetben ugyanis annyit legalább eredményezhet, hogy együttérzésünk tudomásulvétele enyhíti szenvedéseiket, és imáink meg felajánlásaink (szentmise, búcsú, önmegtagadás stb.) kegyelmet eszközölhetnek ki számukra ahhoz, hogy a tisztulás vágya még inkább áthassa és egyre intenzívebb istenszeretetre képesítse lelküket. -- Akár tisztulásról beszélünk csak, akár büntetés-elengedésrôl is, ne keltsük azt a benyomást, hogy közbenjárásunk hatását mechanikusnak, vagyis az isteni kegyelmet mágikusan kikényszerítônek tartjuk.
2. KÉPESEK-E ÉRTÜNK KÖZBENJÁRNI A PURGATÓRIUM LAKÓI?
A liturgiában nem szerepel ugyan hozzájuk intézett imádság, de ha a communio sanctorum dogmájából indulunk ki, akkor igennel kell felelnünk. Erre utal az is, hogy a katakombákban nemcsak mártírsírokon olvassuk a kérést, hogy járjon közbe értünk az illető. Újabb kérdés, hogy hogyan vesznek tudomást lelki szükségleteinkről, igényeinkről és hozzájuk intézett kéréseinkről. Szent Tamás tagadta ennek lehetőségét. Másoknak az volt a nézete, hogy csak akkor tehetik meg, ha már kiszabadultak, Isten azonban már most is teljesítheti, amit így kérünk, mert előre látja, hogy a tisztulók az égbe jutva majd közbenjárnak értünk. Újabb hittudósok feltételezik, hogy Krisztusban és Krisztuson keresztül történő kapcsolatunk lehetővé teszi, hogy már tisztulásuk idején valamiképpen tudomást szerezzenek rólunk. Könnyebbé válik a probléma megoldása, ha közbenjárásukat nem antropomorf módon képzeljük, hanem úgy, mint a szentekét: amikor hozzájuk imádkozunk, lelkünk Krisztus érdemeire és az ô érdemeikre való tekintettel alkalmasabbá válik az isteni kegyelem befogadására. Kegyelmen ingyen kapott ideiglenes javakat is érthetünk, kaphatunk tehát ilyeneket is, ha azok beillenek Istennek reánk vonatkozó üdvözítô terveibe.
A TISZTÍTÓHELY FOKOZATAI
Római Szent Franciskának volt egy látomása, amelyben ellátogatott a tisztítóhelyre. Úgy látta, hogy az három részre van osztva, mintegy három emeletként. Minél szennyesebb lélekkel érkezik valaki a tisztítóhelyre, annál mélyebbre kerül, s annál tovább kell szenvednie. A legalsóbb fokozatban a szent talált világiakat és egyházi személyeket egyaránt. Azok a világiak voltak itt, akik bűnben töltött életük végén őszintén megtértek. Az Istennek szentelt személyek közül pedig azok kerültek ide, akik nem éltek oly szentül, ahogy életállapotuk megkövetelte volna tőlük.
A középső fokozaton, három további csoportba osztva, voltak azok a lelkek, akik nem érdemeltek oly szigorú büntetést, mint a legalsóbb fokozaton lévők.
A legfelsőbb fokozatot a szent nem írta le részletesebben, csak annyit mondott róla, hogy ott csak rövid ideig szenvednek a lelkek, és szenvedésük csak az Isten színelátásának nélkülözéséből áll.
Hasonlóképpen számolt be a tisztítóhely fokozatairól G. nővér is. Ő a legalsó fokozatot „a nagy tisztítótűznek”, a középső fokozatot „a második tisztítótűznek” és a legfelsőbb fokozatot „a vágy tisztítótűzének” nevezte. Íme beszámolója:
Én tudok beszélni neked a tisztítótűz különböző fokairól, mert én keresztül mentem rajtuk.
1. A nagy tisztítótűzben különböző szintek vannak.
A legalacsonyabb és legfájdalmasabb szinten, amely olyan, mint egy idegtartó pokol, azok a bűnösök vannak, akik rettenetes bűntényeket követtek el életük alatt, s akiket a halál ebben az állapotban lepett meg. Szinte csoda volt, hogy üdvözültek, s ezt gyakran szentéletű szüleik, vagy egyéb vallásos egyének imáinak köszönhetik. Néha még arra sem volt idejük, hogy meggyónják bűneiket, és a világ azt gondolta, hogy elvesztek, de Isten, akinek irgalma végtelen, a halál pillanatában megadta nekik az üdvözüléshez szükséges bánatot, egy, vagy több jócselekedetükre való tekintettel, amelyeket életükben véghezvittek. Az ilyen lelkek számára a tisztítótűz rettenetes. Valódi pokol, azzal a különbséggel, hogy a pokolban átkozzák Istent, míg mi áldjuk Őt és hálát adunk Neki azért, mert megmentett minket.
Ezek után jönnek azok a lelkek, akik ugyan nem követtek el nagy bűntényeket, de közömbösek voltak Isten iránt. Ezek nem teljesítették húsvéti kötelességeiket és szintén a halál pillanatában tértek csak meg. Talán képtelenek voltak arra, hogy áldozzanak. Ezek hosszú éveket töltöttek a közömbösségben, s azért vannak a tisztítótűzben. Hallatlan kínokat állnak ki, és teljesen magukra vannak hagyatva, mert senki sem imádkozik értük, vagy azért, mert az értük mondott ima nem válhat hasznukra.
Ezen a fokon vannak a mindkét nemhez tartozó szerzetesek is, akik lanyhák, hanyagok voltak kötelességeik teljesítésében, közömbösek Jézus iránt, és azok a papok is, akik szent szolgálatukat nem gyakorolták a Legfőbb Fenségnek kijáró tisztelettel, és akik a gondjaikra bízott lelkekbe nem öntötték bele kellőképpen Isten szeretetét. Én is a tisztítótűznek ebben a fokozatában voltam.
A nagy bűnösök, akik közömbösek voltak Isten iránt, és a szerzetesek,:- akik nem voltak azok akiknek lenniök kellett volna, - a tisztítótűz legalsóbb fokozatában vannak. Amíg ott vannak, az értük felajánlott imákban nem részesülnek. Mivel életükben nem törődtek Istennel, most Ő is magukra hagyja őket, hogy hanyag és értéktelen életükért elégtételt adhassanak.
Ha szabad azt mondanunk, sok szerzetes nem tetszik Istennek, amikor meghal, mert ő azért adott nekik hivatást, hogy a földön hűségesen szolgálják, és haláluk pillanatában egyenesen az égbe menjenek, de hűtlenségük miatt hosszú ideig a tisztítótűzben kell lenniök, - sokkal hosszabb ideig, mint a világban élőknek, akik nem kaptak ily sok kegyelmet.
A szerzetesek számára a tisztítótűz sokkal hosszabb és sokkal szigorúbb, mint a világiak számára, mert a szerzetesek rendkívüli kegyelmekkel éltek vissza. Sok apáca van magára hagyatva a tisztítótűzben, természetesen saját hibájukból, mert senki sem gondol rájuk.
A tisztítótűz rettenetes azoknak a szerzeteseknek, akik bajt okoztak elöljáróiknak. Ezek számára rendkívüli büntetés van fenntartva, hasonló ahhoz, amelyet én szenvedek.
A szerzetesek, papok és azok lelke, akikre kiáradt a kegyelem, rettenetes tisztítótűzben szenvednek, ha visszaélnek az eszközökkel, amelyeket Isten a rendelkezésükre bocsátott.
Ezt a fokozatot azért nevezem nagy tisztítótűznek, vagy a legrosszabb tisztítótűznek, mert a legbűnösebb lelkek vannak itt. Én is itt voltam két évig anélkül, hogy valami jelét is tudtam volna adni szenvedéseimnek. Abban az évben, amikor sóhajtozásomat hallottad, amikor beszélni kezdtem hozzád, még ezen a helyen voltam.
Minden lélek bűnösségének foka szerint bűnhődik, de mindnyájunknak van egy közös bánatunk, ami minden egyebet felülmúl, az, hogy nélkülözzük Jézus jelenlétét, aki életünk igazi eleme, aki életünk és mindenün. És mi saját hibánk miatt vagyunk elválasztva Tőle.
2. A második tisztítótűzben, amely még mindig tisztítótűz, de nagyon különbözik az elsőtől, sokat szenved az ember, de kevesebbet, mint az engesztelés nagy helyén.
A második tisztítótűzben vannak azok a lelkek, akik bocsánatos bűnökkel haltak meg, amelyekért nem adtak teljes elégtételt haláluk előtt, vagy akik halálos bűnöket követtek el, amelyek bocsánatát elnyerték ugyan, de amelyekért még nem engesztelték ki teljesen az Isteni Igazságosságot. A tisztítótűznek ebben a részében is különböző fokozatok vannak az egyes lelkek érdemei szerint. Így az Istennek szentelt egyének, akik bőségesebb kegyelmeket kaptak, hosszasabban és fájdalmasabban szenvednek, mint a közönséges világiak.
Én Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe óta (1874. március 25.) vagyok a második tisztítótűzben. Igen nagyon szenvedek, de a legnagyobb gyötrelmet az okozza nekem, hogy nem látom Istent. Ez állandó vértanúság. Ettől inkább szenvedek, mint a tisztítótűz tüzétől.
Én a szokásosnál jobban szenvedek azért, mert sok kegyelemmel éltem vissza életem folyamán.
Nem látjuk Istent a tisztítótűzben. Ez mennyországgá tenné.
Igen, én nagyon szeretem Istent, de amint a lélek megtisztul, szeretete is növekszik.
Még mindig itt vagyok. Ó, ha tudnád, mi a tisztítótűz melege a tietekéhez hasonlítva! Egy kis ima nagyon sok jót tesz. Olyan számunkra, mint egy pohár víz a szomjazónak.
Nagyon felüdültem, és azt hiszem számkivetésem vége nincs messze. Ó, ha tudnád, mennyire vágyom Isten látása után.
3. Végül következik a vágy tisztítótüze, amit a Küszöbnek is neveznek. Nagyon kevesen menekülnek meg ettől. Ahhoz hogy valaki teljesen elkerülje, égő vágyat kell éreznie a mennyország és Isten látása után. Ez ritka, ritkább, mint az emberek gondolnák, mert még a vallásos emberek is félnek Istentől, és ezért nem elég erős a vágyuk a mennybe menetelre. Ennek a tisztítótűznek is nagyon fájdalmas a vértanúsága, akár a többieké. Az, hogy meg vagyunk fosztva szeretett Jézusunk látásától, növeli nagy szenvedésünket.
A harmadik fokozatban, amely a vágy tisztítóhelye, nincs tűz. Azok a lelkek vannak itt, akik nem vágyakoztak eléggé buzgón a mennyország után, akik nem szerették eléggé Istent. Jelenleg itt vagyok. Továbbá a tisztítótűz három részében sok változó fokozat van. Apránként, amint a lélek megtisztul, szenvedése is megváltozik.
Kiszabadulásunk idejéről semmit sem tudunk. Ha tudnánk, mikor végződik be szenvedésünk ez nagyon nagy megkönnyebbülést, örömöt okozna nekünk, de nem, nem tudjuk. Jól tudjuk, hogy szenvedésünk csökken és Istennel való egyesülésünk szorosabbá válik, de hogy (földi számítás szerint, mert itt nincsenek napok) milyen napon egyesülünk majd Istennel, arról semmit sem tudunk az titok.
Szent Lidwina képes volt egy olyan lelken is segíteni, aki még a tisztítótűz legalacsonyabb fokában szenvedett. Erről a fokozatról őrangyala megjegyezte, hogy „határos a pokollal”.
Más szenteknek is voltak hasonló látomásaik a tisztítóhely fokozatairól.
